« Le temps est mesuré, écoute, il est plus tard
il est déjà plus tard que l’arbre ne le sait » (Henry Bauchau: La demeure)
Most új nyelven tanulunk beszélni, a ritmusén. Együtt, egymással próbáljuk kitalálni, hogyan szabad megszólalni, és milyen az ügyetlen. Csiszolgatjuk a sorokat, méricskéljük a szavakat. Alexandrinust és jambust is úgy sajátítunk el, ahogy gyerekként tanultunk járni, beszélni. Ez egy alapvetően kollektív folyamat, amit mások visszajelzései alakítanak. Míg a nyelv kollektív természetén tűnődöm, bennem egy totyogó kisgyerek képe, aki a könyvespolctól a kanapéig a feje fölé tartott ceruzába kapaszkodik, hogy el ne essen.
Tóth Zsuzsanna
留言