Milyen kár, hogy a “madarak” szót nem lehet elhelyezni egy magyar sorban a jambus kizökkenése nélkül. Lehet csalni, kreatívkodni (madárhad, madársereg, madárcsapat), de ettől meg elvész az egyszerű, kortársias köznyelviség. Vagy lehet, hogy azt nem is kell erőltetni, mert már akkor elveszett, amikor az ember beült a jambusok hintájába?
Ez persze soha nem jutott volna eszembe, ha nem hozza úgy a sors, hogy minden szövegünkben megjelennek valahogyan a madarak.
Véletlen volna? Aligha.
“l’oeil ébloui dans sa douleur
retient une ombre
un oiseau de mer au dessus de l’abîme”
(Rabah Belamri)
“quand, sur les braises consumées,
se lèvera l’enfer nocturne des oiseaux”
(Jean Joubert)
“La pierre n’est pas plus dure que l’oiseau”
(Nadia Tuéni)
“Il pleut, ma vie, il pleut, songes-tu aux oiseaux
qui grappillaient l’espoir dans le feuillage humide”
(Janine Moulin)
“Les vieux tableaux montraient la gloire de l’automne
Sa gorge de chanteur, ses trophées d’oiseaux morts”
(Henry Bauchau)
Bittner Gábor